A bulimia nem az ételről szól

Sokan azt hiszik, hogy a bulimia egyfajta falánkság, vagy az „önuralom” teljes hiánya. A legtöbb laikus úgy képzeli: az ember csak eszik, eszik, eszik – mert gyenge, mert éhes, mert nincs benne gerinc. Aki viszont belülről ismeri ezt a világot, tudja, hogy ezek a képek nem csak hamisak – de megalázóan egyszerűek egy végtelenül bonyolult, belső viharhoz képest.

A bulimia nem az evésről szól. Hanem arról, hogy valami az életedben elviselhetetlenül irányíthatatlan lett – és az étel az egyetlen dolog, amit legalább látszólag kézben tudsz tartani.

Nem számít, hogy kívülről úgy nézel ki, mint aki mindent is elbír. Nem számít, hogy mindenki azt mondja: „Olyan összeszedett vagy!” Mert belül... valami összeomlott. Lehet, hogy túl sok volt a nyomás. Lehet, hogy nem kaptad meg, amire szükséged lett volna. Vagy túl korán kellett felnőttként viselkedned, amikor még gyerek voltál. Lehet, hogy olyan sokáig kellett csendben lenni, hogy már csak az evés hangját hallod belül.

A falás ilyenkor nem élvezet. Inkább menekülés. Egy pillanatnyi illúzió, hogy van választásod. És amikor aztán jön a hányás, vagy a hashajtó, vagy a túlmozgás – az sem büntetés. Az is kontroll. Az is egy rendszer, amit magadnak találtál ki, amikor semmilyen más kapaszkodót nem találtál.

És ha már mindent elveszítettél – legalább az marad, hogy eldöntheted, mikor egyél. Mikor ne. Mikor tartsd meg, mikor dobd ki. Mikor legyen „mocskos” a tested és mikor tisztítod meg. A kontroll érzése nem mindig hoz boldogságot – néha csak túlélést.

De van egy fontos dolog, amit lehet, hogy eddig senki nem mondott el neked: A valódi biztonság nem a kontrollból születik – hanem a kapcsolódásból.

Ha mindig egyedül próbálod tartani a rendszert, az lassan téged is felemészt. A gyógyulás nem azt jelenti, hogy „elengeded a kontrollt”, hanem hogy megtanulsz bízni – először magadban, aztán másokban is. És ez a bizalom lassan új rendszert hoz. Nem erőből, hanem szeretetből.