A szégyen az, ami igazán fogva tart – nem is az evés

A legtöbben azt hiszik, hogy a legnagyobb szenvedést maga a falás, a hányás, a kontrollvesztés okozza. És igen – ezek megterhelők, pusztítóak, fájdalmasak. De ha mélyebbre nézünk, ott van valami még súlyosabb. Egy érzés, ami csendben megbénít. Ami belül mar, éjjel-nappal. Ami miatt nem mersz segítséget kérni, beszélni, sírni, vallani. Ez az érzés a szégyen.

A szégyen az, amikor azt hiszed:

„Én vagyok a hiba.”„Ha mások tudnák, mit csinálok, elfordulnának tőlem.”„Beteg vagyok. Gusztustalan. Undorító. Kevés.” „Nekem nincs bocsánat.”

Nem az fáj legjobban, hogy mit csinálsz az evéssel – hanem amit magaddal csinálsz a tükör előtt. Ahogy nézel magadra. Ahogy beszélsz magadhoz. Ahogy haragszol a testedre, a gyengeségedre, a titkaidra. Ahogy úgy érzed: „Ha egyszer kiderül, vége mindennek.”

Pedig tudod, mi az igazság?

A bulimia nem a te bűnöd. Nem vagy rossz. Nem vagy selejtes. Nem vagy undorító. Egy túlélő vagy. Olyasvalaki, aki egy elviselhetetlen világban megalkotott magának egy elviselhetőt. Egy titkos túlélési rendszert, ahol legalább volt valamid, amit „kézben tartottál”.

De a szégyen elhitette veled, hogy ezért rejtekezned kell. Hogy „nem jár neked” segítség. Hogy te nem érsz annyit, mint más. Hogy neked bűnhődnöd kell.

És itt van az a pont, ahol a bulimia nem az evésről szól. Nem is a hányásról. Hanem a méltóság elvesztéséről. Mert valaki, valamikor – lehet, hogy nagyon régen – elhitette veled, hogy nem vagy elég. Hogy csak akkor vagy szerethető, ha jól viselkedsz. Vékony vagy. Kontrollált vagy. Erős vagy. Tökéletes vagy.

És most talán azt gondolod:

„Én biztos nem vagyok az az ember, aki megérdemli, hogy szeressék.”

Pedig ez hazugság. A szégyen hazudik.

A te történeted nem szégyenletes – hanem emberi. Túlélésből született. Fájdalomból. Egyedüllétből. De újra lehet írni.

Nem kell hangosan kiáltanod. Nem kell kitenned a világ elé, amit átéltél. De jogod van ahhoz, hogy ne cipeld többé egyedül. Hogy ne legyen titok, amit a tested suttog. Hogy levehesd a bűntudat köpenyét és ne fagyj bele minden nap a „mi baj velem?” kérdésbe.

A gyógyulás nem ott kezdődik, hogy nem eszel többet túl. Hanem ott, hogy először valaki azt mondja neked: "Nem vagy undorító. Nem vagy rossz. Ember vagy. És én itt vagyok."